„Tartsd közel a barátaidat, de még közelebb az ellenségeidet!” – gondoltam magamban, és a mesterséges intelligenciától való félnivalómat illetően egyből az MI-hez fordultam. Az OpenAI mesterségesintelligencia-kutató laboratórium által kifejlesztett ChatGPT nevű generatív nyelvi modell kutatási és fejlesztési célból közkinccsé tett verziójának csevegőfelületén bepötyögtem a kérdést: „Melyik hivatásoknak, milyen szakembereknek kell a leginkább tartani attól, hogy elveszi az MI a munkájukat?” A barátságos közeledésemmel cselesen elaltattam az ellenfelem figyelmét, így aztán a chatbot köntörfalazás nélkül, készségesen válaszolt: „Az MI által okozott hatások az egyes szakmákban eltérőek lehetnek, és az általa okozott változások mértéke és sebessége is változó. Általánosságban elmondható, hogy azoknak a szakembereknek kell a leginkább tartaniuk, akik olyan munkákat végeznek, amelyek ismétlődő, rutinszerű feladatokból állnak, és amelyeket viszonylag egyszerűen lehet formalizálni. Ezek lehetnek például a gyári munkások, az adatrögzítők vagy a pénzügyi elemzők. Az MI alkalmazása ezeken a területeken jelentős hatással lehet a foglalkoztatottságra és a munkaerőpiacra.” Később vigasztalólag azt is hozzátette: „A kreatív szakmákban az alkotói folyamatokat nagymértékben befolyásolhatja az MI, de az emberi kreativitást és tapasztalatot nehéz lenne teljesen kiváltani az AI-val.” Nekem akkor tehát nem kell nagyon félnem, veregettem meg a saját vállamat, hogy egy pillanattal később újra felvillanjanak a vészjelzők: na de, hogyan befolyásolja majd az alkotófolyamatokat olyan „nagymértékben” az MI? Hogyan tanulhatunk meg együttműködni vele? Lesz-e olyan terület, ahol mégis egyeduralkodóvá válik, kiszorítva az emberi kreatívokat? És művészetnek lehet-e majd azt is nevezni, amit egy GenAI, azaz szövegek, videók, zenék, képek és 3D-modellek létrehozására alkalmas, generatív mesterséges intelligencia alkot?

2023. március 22-én a Future of Life Institute honlapján megjelent egy nyílt levél, amelyet a világ vezető elméi jegyeztek, olyan nevek sorakoztak az eredeti aláírók között, mint Steve Wozniak, az Apple társalapítója; Elon Musk, a SpaceX, a Tesla és a Twitter vezérigazgatója; illetve Stuart Russel idegsebész, a Berkeley számítás - technika-professzora és az egyetemen működő Center for Human-Compatible Artificial Intelligence vezetője.

A levél fő követelése az volt, hogy a GPT-4-nél fejlettebb MI-n dolgozó laborok legalább hat hónapra hagyjanak fel a kutatással, és így a világnak legyen ideje felkészül ni az emberi intelligenciával vetekedő mesterséges intelligencia feltűnésére. „A kortárs mesterségesintelligencia-rendszerek már versenyre kelhetnek az emberrel az alapfeladatok ellátása terén, ezért fel kell tennünk magunknak néhány kérdést: Hagyjuk-e, hogy a gépek propagandával és valótlanságokkal árasszák el információs csatornáinkat? Automatizálnunk kell-e az összes munkafolyamatot, beleértve azokat is, amelyek a kiteljesedés lehetőségét nyújtanák az emberek számára? Ki kell-e fejlesztenünk olyan nem emberi elméket, amelyek idővel túlnőhetnek és túlléphetnek rajtunk, lehagyhatnak és helyettesíthetnek bennünket? Meg kell-e kockáztatnunk, hogy elveszítjük az irányítást civilizációnk felett? Az ilyen döntéseket nem szabad a technológiai cégek senki által meg nem választott vezetőire bízni. Csak akkor szabad hatékony AI-rendszereket fejleszteni, ha biztosak vagyunk abban, hogy hatásaik pozitívak, kockázataik pedig kezelhetők lesznek” – a sorok félelmeink elevenére tapintottak, nem véletlen, hogy a levelet a publikálása óta több tízezren aláírták.

Miután a már említett generatív nyelvi modell, a Chat - GPT a 2022-es év végén elkezdte gyökerestül felforgatni netezők millióinak világát, az OpenAI szakemberei hamar el is végezték az első elemzésüket a nagy nyelvi modellek (Large Language Model, LLM) várható hatásairól az Amerikai Egyesült Államok munkaerőpiacára. A nagy nyelvi modellek nagy mennyiségű adaton (ez esetben nem címkézett szövegen) önfelügyelt mélytanulással kiképzett neurális hálók, amelyek képesek új tartalmat megjósolni és létrehozni. A kutatás szerint a munkavállalók 80 százaléka esetében feladataik 10 százalékát, 19 százalékuk esetében feladataik 50 százalékát tudnák elvégezni az LLM-ek. Az MI megjelenése minden kereseti decilisben éreztetné a hatását, de főként a magasabb keresetűeknek kellene összebarátkozni az LLM-alapú szoftverekkel. Tyna Eloundou, Sam Manning, Pamela Mishkin és Daniel Rock kutatását a Qubit is szemlézte, a lap a következő munkaköröket sorolta fel, amelyekben a szakértők 90 százalékosnál magasabb Chat - GPT-nek való kitettséget jósoltak: adószakértők, kvantitatív pénzügyi elemzők, matematikusok, írók, hírlapírók és hírekre szakosodott tudósítók, jogi és adminisztratív asszisztensek, egészségügyi adatrögzítők, klímapolitikai elemzők, irodai ügyintézők, nyomdai korrektorok, blokkláncfejlesztők, bírósági tudósítók, valamint szinkronfeliratok készítői.

De ha az ördög ügyvédjének a szerepét játszom: Hollywood a kezdetektől szeret generalizált történetekben, azaz zsánerekben gondolkodni, és mindig csak éppen annyival előre tekinteni az aktuálisan a legtöbb ember számára kívánatos status quónál, amennyi változást a jelenben zajló folyamatok és diskurzusok alapján a közeli jövőre, tehát amikorra a film a mozikba kerül, elég nagy biztonsággal jósolni lehet. Mi van akkor, ha mindezt speciel az MI elég jól be tudja majd lőni? És a stúdióknak elég lesz az „elég jó”, nem kell majd nekik az emberi? Ha már ma is luxus a szerzői film, ha már ma is a mechanikusan sokszorosítható giccs önti el a piacot, nem pedig az egyedi, originális képzőművészeti alkotások, ha kevésbé rizikós konzumzenét íratni az erre a funkcióra beállított generatív modellel, mint a sokkal kevésbé hatékony emberzeneszerzővel, akkor nem vezet-e ez mégis radikális változáshoz, és a már most is jelen levőnél sokkal nagyobb egyenlőtlenségekhez az „igazi” művészethez, „igazi” kultúrához való hozzáférés terén? Nem lesz-e azoknak az alkotásoknak az élvezete, amelyek ember és ember kapcsolódásának, kommunikációjának teremtenek teret, kiváltságos kevesek előjoga?

„Az emberélet útjának felén / egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, / mivel az igaz útat nem lelém. / Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan, / s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon: / már rágondolva reszketek legottan” – így kezdődik Dante Poklának első éneke, Babits Mihály fordításában. Elveszni, kétségbe esni emberi dolog. Hinni önmagunkban, megújulni, kultúrát építeni, játszani emberi szintúgy. „Alkotni vagyunk, nem dicsérni” – szögezi le Imádság megfáradtaknak című verse első sorában József Attila. Nagy László zaklatott kérdésfutama rohan végig a lázálmon, hogy ki alkotna, ha nem volna már az ember, és legfőképpen, ki tudna szeretni: „Ki becéz falban megeredt / hajakat, verőereket? / S dúlt hiteknek kicsoda állít / káromkodásból katedrálist? / Létem ha végleg lemerűlt, / ki rettenti a keselyűt! / S ki viszi át fogában tartva / a Szerelmet a túlsó partra!” „Csüggedtem volna, lankadt képzelettel, / de folyton-gyors kerékként forgatott / vágyat és célt bennem a Szeretet, mely / mozgat napot és minden csillagot” – ezekkel a szavakkal búcsúzik végül Dante hőse az Isteni színjáték utolsó soraiban, a csak emberre jellemző vágyat, célt, képzeletet és érzelmeket keblére ölelve. Szophoklész tragédiájában, Antigoné és Kreón találkozása előtt így összegez a kardal Trencsényi-Waldapfel Imre tolmácsolásában: „Sok van, mi csodálatos, / De az embernél nincs semmi csodálatosabb.”

A kínzó kérdéseinkre a válasz tulajdonképpen több ezer éve meg van írva. A gőzgép (ipar 1.0), az elektromosság (ipar 2.0), majd a számítógépek (ipar 3.0) megjelenése után most a negyedik ipari forradalom küszöbén állunk, sőt, az MI már bő egy évtizede formálja a világunkat, szerkeszti az üzenőfalunkat, megépítve ezzel visszhangkamránk falait, irányítja okosotthonunk automatizált működéseit, serényen dolgozik a gyártósorok mellett.

A jövőben pedig az egyre jobb generatív mesterséges intelligenciák át fogják formálni a kultúránkat. Jobban tudnak majd olyan zenét, könyvet, filmet írni, amely mindenkinek tetszik, mint mi magunk. De nem lesznek nekik vágyaik, emlékeik, veszteségeik, fantáziájuk, ők nem tudnak majd Ikaroszként túl közel repülni a Naphoz, hogy szárnyaikon megolvadjon a viasz, és a tengerbe hulljanak vissza. Mi magunk, emberek repülünk majd legújabb technológiáinkkal a vállainkon, hogy megégessük magunkat újra és újra. Nem azért, mert nem tanulunk, hanem mert mi ebből tanulunk. Megtanuljuk majd használni a technológiát, és meg fogunk felelni a vele érkező kihívásoknak. Valószínűleg csak akkor, amikor a sérülésünk, veszteségünk már elég komoly lesz ahhoz, hogy óvintézkedéseket hozzunk, de még nem olyan komoly, hogy ne tudjunk füstszagúan, sós víztől csepegve kievickélni a partra. Ezzel a ChatGPT sem akart vitatkozni, mikor utolsó kérdésemre így felelt, búcsúzóul: „Az MI olyan algoritmusok és modellek összetett rendszere, amelyek az adatokon alapuló meghatározott szabályok és minták követésével tudnak új dolgokat létrehozni. Azonban az emberi kreativitás sokkal szélesebb spektrumot fed le, és az inspiráció, az érzelmek, az élettapasztalat és a spontaneitás számos olyan elemet tartalmaz, amelyek jelenleg nem érhetők el az MI számára. Így az MI valószínűleg sosem lesz teljesen képes lecserélni az emberi kreativitást és fantáziát.” Azt azonban biztosan nem fogja egyik generatív modell sem megmondani, hogyan védjük meg a kultúránkat, az emberi civilizációt. Mert az MI-nek nincsenek céljai, szándékai, hagyományai, jövője. Ezt magunknak kell majd kikísérletezni.

A cikk szerzője Forgács Nóra Kinga. A magazin letölthető az NMHH honlapjáról.